Okosan, hasznosan a szívről és „környékéről” | Prof. Dr. Szauder Ipoly Ph.D: Kardiológiai szófejtő
Írta: Cserhalmi Imre

Az ember a szakorvosi ambuláns lappal vagy a laboreredményével vagy a kórházi záró­jelentéssel elmegy a háziorvosához – erre egyébként is utasítják –, és arra kéri: szíveskedjék elmondani neki, mi áll azon a papíron, mert egy kukkot se ért belőle. És ez többnyire akkor is így van, ha történetesen ismeri azokat a főként latin szavakat, amelyeket ott lát, mert azok gyakran két okból se pontosan értelmezhetőek: vagy megfejthetetlen rövidítésük, vagy az orvosi gyakorlatban módosult jelentésük miatt.

Optimális esetben

Tételezzük fel, hogy minden háziorvosnak van türelme, kedve, ismeretterjesztő ambíciója – és ami, sajnos, nem rajta múlik: energiája s ideje is – ehhez, azért a fentebb jelzett helyzet sok veszély forrása lehet, illetve az is. Pedig ha a beteg pontosabban és részletesebben ismeri meg leletei tartalmát, jelentését, ha legalább a lényeget tekintve maga is le tudja fordítani és böngészgetni a szaknyelven írt fogalmakat, akkor nőhet annak az esélye, hogy a betegségét tudatosabban megélő, kezelő, tehát céltudatosabban és felkészültebben gyógyuló emberré válik.

Ehhez kiváló segítség a Kardiológiai szófejtő (amelynek szelleméhez pontosabban illeszkednék, ha címében nem a kardiológia, hanem a szívgyógyászat szerepelne). Természetesen a szótárformában szerkesztett könyv nem valamiféle híg, magazinos tanácsadó stílusban íródott, nyoma sincs benne szellemeskedésnek. Nem az olvasmányosság a fő célkitűzése, hanem a tájékoztatás körültekintő pontossága. Ezért ha az egyes szócikkekben (leginkább talán a tömörség miatt) kikerülhetetlennek véli a szakkifejezések vagy idegen szavak használatát, akkor siet ezek magyarázatát is megadni a kezdőbetűjüknek megfelelő szócikkben.

Kardiológiai szófejtő

Köztudott, hogy az érrendszeri, illetve a szívbetegségek rendkívül elterjedtek, a halálokok között is előkelő helyet foglalnak el, s az is – egyre inkább – köztudott, hogy az életmód, az életvitel mely hibái jelentik a legnagyobb veszélyt. Ezért is fontos erénye a könyvnek, hogy nem csak a különféle orvosi tevékenységeket jellemző, ismertető kifejezésekkel foglalkozik, nemcsak a konkrét betegségek okaival, tüneteivel, lefolyásával, orvoslásával, hanem a létrejöttük veszélyét növelő hibákkal (túlzott alkoholfogyasztás, dohányzás, elhízás, magas vérnyomás stb.) is. És noha a műtétek, vizsgálatok, gyógyszerek világában, a rendelőkben és a médiában is, annyira gyakori a jó szándékúan prédikáló stílus, ilyesminek e könyvben nyoma sincs. Nem akar kioktatni, nem tanítóbácsiskodik, nem ijesztget és nem vigasztal. Hisz abban, hogy ért a szóból az, akit olyan helyzetbe hoznak, hogy érthessen belőle.

Ennek a könyvnek a konkrét egészségügyi ismeretterjesztő hasznán túl el nem hanyagolható erénye, hogy a tárgyszerű hangütésével, a tényeknek gondolkozásra késztető feltárásával és udvarló szóvirágok nélkül, de valóban felnőttnek nézi az olvasóját. Lehet, persze, hogy ez csak másodlagos cél volt, de a megvalósításban elsődleges eredménnyé vált. Ezzel a stílussal, ezzel a megközelítéssel a beteg ugyanis nem csak az orvoshoz és az orvosláshoz kerülhet közelebb, amint az előszó ígéri, hanem önmagához is. A saját gyengeségeihez, gondjaihoz, s ezek kezelésében, viselésében a saját céltudatosabbá váló erejéhez is. Itt pontosan érzékelhető a régi igazság, hogy minden jól művelt tudomány – az orvostudomány is – túlmutat saját illetékességi körén: nem csak szűken értelmezett szakmai eredményei válhatnak a társadalom javára.

Miért nem jelent meg előbb?

Tudvalévő, hogy a népművelésnek erre a legszélesebb rétegek számára is érthető, mégis tudományos rangú teljesítményére nem mindenki képes. A szerző, Prof. Dr. Szauder Ipoly Ph.D több évtizedes, igen sokoldalú és sikeres orvosi tevékenysége, tehát tudása és tapasztalata, ennek a legfontosabb feltétele, de szükséges hozzá az a sajátos képesség – és talán nem túlzás a szó: hivatástudat –, amelynek ugyancsak eredménye ez a könyv. A kiadó vállalt feladatköréhez mi sem illik jobban, mint ennek gondozása, és mi sem lehet kézenfekvőbb óhaj, mint hogy más orvosi ágakról is jelentessenek meg hasonlót.

Csak a könyv árával kell egy kicsit vigyázni, nehogy éppen attól kapjon szívrohamot (myocardialis infarctus, heart attack) valaki…

Prof. Dr. Szauder Ipoly Ph.D: Kardiológiai szófejtő
Galenus Kiadó, 2013

Megvásárolható a kiadónál!